Cikkek

„Szívem, észrevetted, hogy már megint ugyanazt játsszuk? Már megint ugyanaz a lemez, kicsit már unom!”

mérgezőkapcsolatok konfliktuskezelés asszertivkommunikáció monikamediator

A konfliktusok kezelése dönti el a kapcsolatok sorsát.

Minden emberi kapcsolat előbb utóbb szerepeket oszthat ránk. Kikaparjuk, kihantoljuk a másik régen elrejtett, illetve mélyre szorított pozitív tulajdonságait, vagy éppen fordítva, magunkkal rántjuk a negatív jellemvonások legmélyebb bugyraiba. Minden emberi kapcsolat egy organikus kölcsönhatást eredményezhet, melynek során „kihozzuk egymásból a rosszat”, vagy éppen az egekbe emelkedhetünk.

Szívem, észrevetted, hogy már megint ugyanazt játsszuk? Már megint ugyanaz a lemez, kicsit már unom!”

Párkapcsolati szerepeink észrevétlenül, alattomosan alakulnak ki, túlmutatva az elsődleges férfi-női szerepeken. Akaratlanul belehajtjuk fejünket egy szerepkör tulajdonságainak rabigájába, és végül játszmázni kezdünk, ami ha kizárólagossá válik, hosszú távon, különös kegyetlenséggel kinyírja a spontaneitást, az intimitást, de legfőképpen a szeretetet és a szerelmet. De mi is az a párkapcsolati játszma? Mondhatni olyan, mint egy forgatókönyv, melyben szerepekre szabott, előre megírt sorok vannak. Valamelyik fél elkezdi a párbeszédet, holott valójában tudja, egyáltalán nem kellene belekezdeni a beszélgetésbe, vagy legalábbis nem így. Pontosan tudja, a másik hogyan fog reagálni, mit fog mondani. Aki elkezdi, tisztában van azzal, hogy övön alul üt, kényelmetlen témát érint, és a másik ember gyenge pontjára tapint, amire ő ugrani fog, kifakad, és tessék, ki is alakult a konfliktushelyzet. Minden párnak tudnia kell, hogy melyik az a témakör, végszó, ami száz százalékig biztosan vitához, veszekedéshez vezet. Tényleg olyan, mint a forgatókönyv. Én ezt mondom, te pedig erre, úgy reagálsz, hogy… Mindig úgy reagálsz, mindig pontosan ugyanazt mondod. Miért? Mert jól bebifláztuk azt a fránya szerepet a játszmához, ott akarunk tökéleteset, frenetikust nyújtani. Miért nem inkább játszma nélkül kommunikálunk, megadva az esélyt egy tiszta, intim, szeretetteljes konstruktív beszélgetésnek, melyben végre nem a saját egónk a fontos?

Fel kellene ismernünk a végszót, a mérgező mondatot, amit már nem szabadna kimondani

Melyek a leggyakoribb játszmaszerepek? A „szülő-gyerek felállás” a leggyakoribb, amelyben az egyik fél magára ölti az okos, tudatos, irányító szülő szerepét, a másik fél pedig a szófogadó, vagy éppen lázadó gyermek szerepében tetszeleg. Aztán ott van a pedáns és rendetlen szerep, amelyben a játszma/veszekedés témája gyakran egy szennyesláda mellé hajított alsónadrág. Létezik még a fösvény és költekező típus, amelyben az egyik fél mindig elszámoltatja a másikat, és szigorú kimutatást készíttet a kiadásaiból. Jó példa még a megmentő és bajba jutott típus: a megmentő mindent kézbe vesz, elrendez, elintéz, a bajba jutott „szerencsétlen” pedig érzi a törődést, a gondoskodást, azt, hogy valaki végre leveszi a válláról a terheket. Máshol, egy másik kapcsolatban talán egészen fordítva működnének.

Fel kell ismernünk a végszót, a mérgező mondatot, amit már nem szabadna kimondani, mégis megtesszük, nem törődve a következményekkel. Figyelnünk, és realizálnunk kell azt a pillanatot, amikor a játszmát indítjuk, vagy amikor a másik ember szavai kezdenek úgy zúdulni felénk, mint száguldó, rombolni készülő tekegolyók. Ekkor már reagálhatunk tudatosan másképp, és nem elvonulva, befordulva, hiszen az ilyen viselkedésnek legalább olyan mérgező, kapcsolatgyilkos hatása van, mint egy jól begyakorolt szócsata forgatókönyvének. Ha más a végszó, nem lehet szokásos módon befejezni a játszmát. Megakad a gonosz párbeszéd fonala, és így nyílik lehetőség arra, hogy valóban egymásra tekintve arról szóljon a beszélgetés, amiről igazán kellene. Minden kapcsolatra más játszma jellemző, hiszen minden ember ugyanarra a végszóra, vagy kijelentésre más-más módon reagál. Pontosan tudjuk, hogy akivel játszmázunk, milyen témára ugrik, mikor veszítheti el a béketűrését. Szívem, észrevetted, hogy már megint ugyanazt játsszuk? Már megint ugyanaz a lemez, kicsit már unom. Biztosan ismerősek a mondatok. A játszma tökéletesen alkalmas a normális, nyílt, problémamegoldó, szereteten alapuló kommunikáció meggyilkolására. A játszma soha nem lehet konstruktív.

További cikkek